Nemzeti döntők - első kör
Lezajlott a nemzeti döntők egy része, pár győztes nevét már tudni lehet, és készült néhány igazán izgalmas felvétel is!
Két fordulóban mérhették össze képességeiket a versenyzők, minden forduló 3 versenyből tevődött össze, öt csoportra osztották az indulókat. Végül egy végső versenyben dőlt el, hogy ki mehet Silverstone-ba!
A bemelegítési lehetőségek tekintetében eltérőek az információk: van ahol 8 kört, van ahol 10-et lehet olvasni a beszámolókban (összesen).
Többen panaszkodtak a sajtó lelkes munkatársaira, akik nem általlottak a versenyzők képébe vakuzni, reflektorozni - verseny közben. Már az is igen bosszantó lehet, ha egy rettenet kamerát dugnak az ember képébe...
A bírókat is érte bírálat bőven, és bizony a legtöbb esetben joggal (állítólag inkább a Sony hostess állományát mustrálták, nem a versengést)! Lehetőségük lett volna újraindítani a versenyt, ha csúnya, vitatható ütközést látnak, de ezt nem tették meg. (Több ilyen baleset is látható a videókon.)
Ezektől az esetektől függetlenül kijelenthető, hogy a fontos versenyeket valóban a legjobbak nyerték! A portugál elődöntő azért eléggé kérdéses...

A nemzeti versenyekhez használt GT5 változatban (eddig) az Indianapolis, a Tokyo, Fuji F, Nürburgring, és a Daytona road pályák tűntek fel.
A versenyfülkét (kabinet, cocpit) is szidták, merthogy nem volt átmenet a két ülés beállítás közt (vagy túl közeli, vagy túl távoli.) Logitech Driving Force GT kormány volt használatban, a G25-höz szokott játékosoknak elsősorban a műanyag pedál okozott kellemetlenséget (megszokás miatt).

A pontozásról: 1.: 6 pont, 2.: 3 pont, 3.: 1 pont - bizony így is volt pár szerencsés továbbjutás második, - ha jól tudom harmadik helyről is! A teljesítendő körök számát is a homály fedi, csak a videókra hagyatkozhatunk! (Talán 3 kör a fordulók, 8 kör a döntő - netán pálya függő)
A rajtsorrend a selejtezők során a Time Trialban megfutott köridő alapján került megállapításra, utána a pontok számítottak. A döntőben a leggyorsabb elődöntős (teljes) időeredmény alapján kerülhetett valaki az első rajtrácsra.
Az első fordulóból nyolcan juthattak tovább, vagy csoportgyőzelemmel, vagy a csoportgyőzteseket követő 3 leggyorsabb egyikeként.
A második fordulóból ketten jutottak tovább (A-B csoportból), méghozzá a pontok alapján (pontegyenlőség esetén az elért több győzelem számított), így állt össze a végső négyes mezőnye. (A startpozíció az elődöntő versenyben megfutott versenyidőn múlik.)

Új Zélandon a hírekbe is bekerült az egyik pilóta: http://www.3news.co.nz/NZs-latest-ra...2/Default.aspx
A portugálok ünnepelnek (4 döntős): http://www.youtube.com/watch?v=F8zstqMQT84
A győztes kipróbálhatott egy sportkocsit: http://www.youtube.com/watch?v=3M7-Z4_4g1k
A portugálok ünnepelnek (4 döntős): http://www.youtube.com/watch?v=F8zstqMQT84
A győztes kipróbálhatott egy sportkocsit: http://www.youtube.com/watch?v=3M7-Z4_4g1k
(A svájci eseményen készült felvételek.)
Portugál elődöntő, 1. csoport
Francia próbamenet
Ezen a videón megfigyelhetők a... pitypangok. Elég erősen bumpmappelt a talaj (3D-nek látszik), valamint a fák is szépek (bár igen távol vannak, nem egyértelműen megállapítható, úgy tűnik 3D)!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 421 olvasás

Hozzászólások
Ezen a YouTube csatornán egy
Ezen a YouTube csatornán egy egész profi műsort lehet megtekinteni, németesek előnyben!Nem tudom. Azon kívül, hogy
Nem tudom. Azon kívül, hogy jobban kidolgozott a talaj, mást nem nagyon veszek észre. (utolsó videó) De ha mégis igazad van, akkor szemüveg nélkül nem lesz zavaró, vagy inkább csúnya a kép? Arra gondolok, mint amikor a moziban egy 3D-s filmnél leveszed a szemüveget.á, nem itt csak arra
á, nem itt csak arra gondoltam, hogy a Prologue-ban is, meg az eddigi videók többségében is sima volt a talaj, nem voltak egyenletlenségek, itt viszont tisztán látszik, hogy növények nőnek ki a földből, sár van. A fák (bár messze vannak) szintén jobbnak tűnnek (lehet, hogy nem lesz ok a panaszra az eddig 2d-s fákon siránkozóknak).A Nür videó is kicsit más. Lehet, hogy csak én találom ki ezeket...