GamesCom - hivatalos Gran Turismo újdonságok
Ezek a legújabb információk a Gran Turismo 5 kapcsán, melyek Európa legnagyobb játékkiállításán, a GamesCom-on, Köln városában kerültek bejelentésre.

Ez a B-spec főképernyője, minden esemény figyelemmel követhető, látható az autó állapota, és a gumik kopása.
A Gran Turismo 4-ben bemutatott rendszer továbbfejlődött, ezzel újabb oldalát mutatva be a Gran Turismo-nak, amelyet "verseny szerepjátéknak" is hívhatunk.

Ez a teljes nézet, mely a verseny élőképére összpontosít, és persze a parancsokra.
Az M.I. vezetőnk külön személyiséggel rendelkezik majd, lesz neki képesség és állapot csíkja, melyek a teljesített versenyek számától függően változnak. Ha az állapot (condition -> mental) jelző alacsonyan van, nem mindig hallgat majd a parancsokra. Ez az üzemmód egészen más hozzáállást kíván, mint ha saját magunk vezetnénk.

Ebben a nézetben az időeredményeken van a hangsúly, minden szektor legjobb ideje látható.
Ami itt következik, az csak csupán apró része annak, amit tapasztalhatunk!
Ezenfelül a garázs sok más módban is használható lesz a játék egészében - tehát alapvető eszközünk lesz a GT-ben.
Autó vásárlás
A versenyeken nyert díjon lehet autókat vásárolni. De ez a hely akár arra is jó, hogy megcsodáljuk az igazán kidolgozott autómodelleket.
Használt autó piac
Sokkal elviselhetőbb áron kapható autók. A választék idővel változik. Érdemes gyakran visszanézni, mert igazán ritka gépekkel is találkozhatunk.
GT Auto (Tuning műhely)
Gumik, felfüggesztés, kaszni, váz, kipufogó, motor alkatrészek - az autónk teljesítménye alkatrészek széles választékával növelhető.

Lehetőség lesz beállítani a versenyek szabályait, a pályát, és versenyeket szervezni a barátokkal. 16 játékos vehet részt a versenyben, és ha te magad épp nem versenyzel, kameraállások sokaságán át követheted az eseményeket. A verseny megkezdése előtt lehet szabadon kőrözgetni is.

Képzeljük el a következőt: meghatározol egy időpontot a verseny kezdetéhez, és megosztod az üzenetküldő rendszeren keresztül, ezután vársz, amíg a többiek megérkeznek, de az időt körözgetéssel töltöd. A barátok egymás után csatlakoznak, és ha mindenki összegyűlt, el lehet kezdeni a versenyt. Akik lekéstek, cseveghetnek (szövegesen, vagy beszédben), és nézhetik a futamot.

Válassz egy alap témát (táj), és ehhez állíts be számtalan tényezőt, mint a hosszúság, így létrehozható a megfelelő pálya. Ha sikerült egy jó ringet összehozni, ez az eredeti pálya a barátoknak is átadható, és használható a "My Lounge" versenyeken.

(érdemes megfigyelni az időjárás, és a napszak állításának lehetőségét...)
Így hát a nagyszámú pályaterveknek köszönhetően egy soha véget nem érő Gran Turismo vár rád.
Első alkalommal tűnnek fel a gokartok a Gran Turismo sorozatban. A gokartozás igen népszerű módja, hogy az ember a motorsport közelébe kerüljön a való életben, és kezdő GT versenyzőként élvezze a játékot egy ilyen masina volánja mögül.
A gokartok dinamikus vonásai teljesen újra lettek alkotva a játékban, a Gran Turismo-ban felhalmozott technológia és tapasztalat segítségével. A gokart méretében, magasságában és vonásaiban teljesen eltér egy hagyományos autótól.
Tanúi lehetünk, amikor a GT ismert világa átalakul egy egész új világgá.

A versenygokart teljesen csupasz, minden alkatrésze látszik, csővázát is pontosan lemodellezték.

A gokartokkal teljesen eltérő képességű vezetők is élvezhetik az egymással versenyzést.

A Gran Turismo 5-ben végre találkozhat három legendás prototípus, a Ford Mark IV, a Ferrari 330 P4, és a Jaguar XJ13. Daytona és Le Mans legendás hősei, most egy pályán csatázhatnak - Te lehetsz az, aki meghatározza a versenyt, melyet a sors megakadályozott.A Miura meghatározó megjelenése

1. GT Life - A spec / B spec
Válaszd meg a hozzád illő stílust - versenyző, vagy csapatfőnök!
Az előző részekből ismert Gran Turismo mód komoly átalakításokon esett át, és GT LIFE néven született újjá. Az alapvető irányvonal nem változott, itt szerezhetők meg a jogosítványok, itt indulhatunk versenyeken, gyűjthetünk díjakat, vásárolhatunk drágább és gyorsabb kocsikat, de most két külön módra oszlik ez a rész.Élj versenyzőkén A-spec módban
Ebben az esetben versenyző vagy, te magad pattansz a kormány mögé, élesíted a reflexeidet, és részt veszel egy versenyen.Élj csapatfőnökként B-spec módban
A B-spec esetében egy csapat vezetője vagy, nem fogsz te magad vezetni, viszont egy mesterséges intelligenciával megáldott versenyzőt pátyolgathatsz. A cél a győzelem, amit ez esetben a verseny közben adott parancsokkal érsz el.
Ez a B-spec főképernyője, minden esemény figyelemmel követhető, látható az autó állapota, és a gumik kopása.
A Gran Turismo 4-ben bemutatott rendszer továbbfejlődött, ezzel újabb oldalát mutatva be a Gran Turismo-nak, amelyet "verseny szerepjátéknak" is hívhatunk.

Ez a teljes nézet, mely a verseny élőképére összpontosít, és persze a parancsokra.
Az M.I. vezetőnk külön személyiséggel rendelkezik majd, lesz neki képesség és állapot csíkja, melyek a teljesített versenyek számától függően változnak. Ha az állapot (condition -> mental) jelző alacsonyan van, nem mindig hallgat majd a parancsokra. Ez az üzemmód egészen más hozzáállást kíván, mint ha saját magunk vezetnénk.

Ebben a nézetben az időeredményeken van a hangsúly, minden szektor legjobb ideje látható.
Játsz a stílusod szerint
A teljesítendő versenyek mindkét módban megegyeznek, és a játéknak ugyanaz lesz a befejezése, természetesen dönthetsz úgy is, hogy mind A- mind pedig B-spec módban teljesíted a kihívást. A játékos szerepelhet versenypilótaként, vagy csapat menedzserként - úgy élheted "GT Life" módot, ahogy a stílusodnak, vagy képességeidnek megfelel.2. A bőség varázsa
Nem érdekes, melyik "életstílust" kedveled, a Gran Turismo-t mindkét módban élvezheted, rengeteg dolog van, mely átsegít a GT-s "életen".Ami itt következik, az csak csupán apró része annak, amit tapasztalhatunk!
Autógyűjtés - garázs
Arra tervezték, hogy könnyűszerrel áttekinthető és rendezhető legyen a játékban szereplő 1000 jármű.Ezenfelül a garázs sok más módban is használható lesz a játék egészében - tehát alapvető eszközünk lesz a GT-ben.
Autó és alkatrész vásárlás
Autó vásárlásA versenyeken nyert díjon lehet autókat vásárolni. De ez a hely akár arra is jó, hogy megcsodáljuk az igazán kidolgozott autómodelleket.
Használt autó piacSokkal elviselhetőbb áron kapható autók. A választék idővel változik. Érdemes gyakran visszanézni, mert igazán ritka gépekkel is találkozhatunk.
GT Auto (Tuning műhely)Gumik, felfüggesztés, kaszni, váz, kipufogó, motor alkatrészek - az autónk teljesítménye alkatrészek széles választékával növelhető.
Oktatás, gyakorlás
Jogosítvány
Kisebb lélegzetvételű tesztfeladatok segítségével minden elsajátítható az alapoktól elkezdve, egészen a fejlett versenytechnikákig.Gyakorlás
Szabadon kőrözés a pályán teljesen egyedül. Nagyszerű lehetőség a bonyolultabb pályák betanulásához, és az autó beállításainak finomhangolásához.3. Társalgó
Egy hely, ahol a barátok összegyűlnek
Minden játékosnak lesz egy személyes tere: "My Lounge" versenyszoba, az online lehetőségekre felkészítve. Ez egy privát részleg a játékon belül, ahová csak a PlayStation Network-ös barátok léphetnek be.
Lehetőség lesz beállítani a versenyek szabályait, a pályát, és versenyeket szervezni a barátokkal. 16 játékos vehet részt a versenyben, és ha te magad épp nem versenyzel, kameraállások sokaságán át követheted az eseményeket. A verseny megkezdése előtt lehet szabadon kőrözgetni is.

Képzeljük el a következőt: meghatározol egy időpontot a verseny kezdetéhez, és megosztod az üzenetküldő rendszeren keresztül, ezután vársz, amíg a többiek megérkeznek, de az időt körözgetéssel töltöd. A barátok egymás után csatlakoznak, és ha mindenki összegyűlt, el lehet kezdeni a versenyt. Akik lekéstek, cseveghetnek (szövegesen, vagy beszédben), és nézhetik a futamot.
4. Pályakészítő
Készíts egyedi meglepetés pályát, és hívd a haverokat
A Gran Turismo 5-ben végre megadatik a lehetőség, hogy legeneráld a saját eredeti pályádat, ez a pályakészítő (Course Maker) opció.
Válassz egy alap témát (táj), és ehhez állíts be számtalan tényezőt, mint a hosszúság, így létrehozható a megfelelő pálya. Ha sikerült egy jó ringet összehozni, ez az eredeti pálya a barátoknak is átadható, és használható a "My Lounge" versenyeken.

(érdemes megfigyelni az időjárás, és a napszak állításának lehetőségét...)
Így hát a nagyszámú pályaterveknek köszönhetően egy soha véget nem érő Gran Turismo vár rád.
5. Versenygokartok
Első alkalommal tűnnek fel a gokartok a Gran Turismo sorozatban. A gokartozás igen népszerű módja, hogy az ember a motorsport közelébe kerüljön a való életben, és kezdő GT versenyzőként élvezze a játékot egy ilyen masina volánja mögül.
A gokartok dinamikus vonásai teljesen újra lettek alkotva a játékban, a Gran Turismo-ban felhalmozott technológia és tapasztalat segítségével. A gokart méretében, magasságában és vonásaiban teljesen eltér egy hagyományos autótól.
Tanúi lehetünk, amikor a GT ismert világa átalakul egy egész új világgá.

A versenygokart teljesen csupasz, minden alkatrésze látszik, csővázát is pontosan lemodellezték.

A gokartokkal teljesen eltérő képességű vezetők is élvezhetik az egymással versenyzést.
A kocsik mögött álló mese
Kezeid közt egy végzetes csata

A Gran Turismo 5-ben végre találkozhat három legendás prototípus, a Ford Mark IV, a Ferrari 330 P4, és a Jaguar XJ13. Daytona és Le Mans legendás hősei, most egy pályán csatázhatnak - Te lehetsz az, aki meghatározza a versenyt, melyet a sors megakadályozott.
A Miura meghatározó megjelenése

A Lamborghini új tanulmányautója 1965-ben debütált a Turin Auto Show-n. Több szempontbólis megelőzte a korát, és jövőbemutató megoldásokat alkalmazott. A mérnököknek Gian Paolo Dallara vezetésével (F1-es konstruktorként vált ismertté) sikerült megoldani a stabilitási gondokat, mely az első-hátsó súlykülönbségből fakadt.
A sportkocsiból mégis csak két prototípus készült el, az egyik egy sajnálatos balesetben megsemmisült, a másik modellt a Marriot hotellánc alapítója, J.W. Marriot vásárolta meg.
A GT5-ben a Miurát is modellezték, így a játékosnak lehetősége lesz kipróbálni a prototípust tiszta eredeti formájában, amelyben benne volt Lamborghini minden reménye és ambíciója!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1744 olvasás






Hozzászólások
Találtam egy másik Magyar GT
Találtam egy másik Magyar GT oldalacskát ahol már most is vannak folyamatos versenyek. A fiúk ha jól tudom a GT világranglista 6. helyén mozognak az online versenyeken. Egyenlőre ott olvasgatok mert nagyobb az élet.És megadnád ennek az
És megadnád ennek az oldalnak a címét? Én nem találtam...Ez tiszteletlenség lenne az
Ez tiszteletlenség lenne az oldal készítőivel szemben :) Sok munkát fektettek az oldal készítésébe és szerkesztésébe! Egy kis leleményességgel te is megtalálhatod. Nekem csak pár hónapja van netem és sikerült, úgyhogy nem lehet olyan nagy ördöngösség.off: megvan a ps3-am :)
Hát ja... menne is az instant
Hát ja... menne is az instant bann!És ahhoz, hogy ezt az oldalt megtalálja valaki, még leleményesség sem szükségeltetik - csak keresni kell!
Gratula a géphez, biztosan sok örömöd lesz benne! Sok lehetőséget rejt a masina.
Grat a PS3-hoz!
Grat a PS3-hoz!Gratula hozzá! Mivel nyomod?
Gratula hozzá!Mivel nyomod? GT5P?
Xerox és Duck köszi! Ahham
Xerox és Duck köszi!Ahham hangolásképp szereztem hozzá GT5P-t is :P De elég bénának érzem magam benne egyenlőre :(
Ott nagyobb az élet egyelőre,
Ott nagyobb az élet egyelőre, itt meg van egy minőségi "Hírek szekció". Én is vagyok ott is, itt is. Amúgy szerintem sokan innen átjárnak oda fórumozni, onnan meg szinte mindenki átjár ide híreket olvasni. Nincs ebben semmi rossz, csak nem értem miért írod ezt le ide. Nem szerencsés egyik helyen a másikat emlegetni. Nem is illik szerintem.Persze sokan onnan nem akarják vagy nem merik felvállalni hogy rendszeresen olvassák Quentaro cikkeit, én felvállaltam. Pár embert láttam már az itteni fórumba írni, de keveset. Hogy miért csak ennyit, ennek okát pontosan nem tudom, csak sejtem. De szerintem a két oldal megfér egymás mellett, akár még közösen versenyeket is szervezhet, bármi lehet a jövőben.
Bocsánat!
Bocsánat!Nincs probléma, csak gondolj
Semmi baj!
Még nem döntöttem el, hogy
Még nem döntöttem el, hogy melyik csapathoz igazolok. A múltkori vita kicsit elbizonytalanított. Számomra fontos a csapategység, egy kicsit csalódtam a BTH-ban. Pedig tényleg szép eredményeket értek el. Na de mindegy!

Tudom nem ide tartozik, csak gondoltam leírom.
Szerintem jó ötlet, hogy kialakulóban van egy másik GT-s csapat is. Hamarosan úgyis rengeteg jelentkező lesz, itt is, és ott is!
Számomra ők túl "komolyan"
Számomra ők túl "komolyan" csinálják és én, kezdetben, csak élvezni szeretném a játékot. Nem tenne jót az egómnak ha az utolsó helyen körözgetnék mindig :D A netes GT számomra egy új terület lesz csak úgy mint kormánnyal játszani. Én csak olvasgatni járok oda. Ami tetszik bennük, hogy nem birka módjára versenyeznek, nem lökik ki egymást a pályáról stb, hanem megpróbálják a lehető legélethűbben nyomni a gázpedált. Amint megkapom a fizum megyek és megveszem a ps-emet :) Alig várom már..Kajára azért maradjon zseton
Kajára azért maradjon zseton a következő fizetésig!Előre is grat az új PS3-adhoz!
HIP-HIP HURRÁ ÉLJEN SOKÁ A GT
HIP-HIP HURRÁ ÉLJEN SOKÁ A GT AZ AUTÓSSZIMULÁTOROK KIRÁLYA!!!!!!!! (Ennyit a Forzárol ennek befellegzett :-P)Én Logitech G25 veszek és még
Én Logitech G25 veszek és még gondolkodom hogy melyik limitált kiadást vegyem.PSN ID: szarka_HUN
Ti előrendeltétek már? Én még
Ti előrendeltétek már? Én még nem, de gondolkodom rajta. Már csak azért is mert van olyan webshop ahol 12900 és van ahol majdnem 17000 az előrendelési ár. A 12900-as az elég jónak tűnik csak kérdés mennyi lesz az ára ha nem sikerül előrendelni. Állítólag a megjelenés napján ingyenesen házhozszállitják 12-18 között csakhogy én akkor dolgozom. Oda meg nem rendelhetem :( Ja és én is a GT5 miatt veszek szeptember elején ps3 :P Kormányra viszont nem biztos, hogy marad keret és az sem biztos, hogy amit kinéztem támogatni fogja a játék, de esélyes (Logitec force gt)A Signature Edition már
A Signature Edition már előrendelhető az ÜK-nál, és (még nem hivatalosan) a Platinumnál is. Én utóbbinál rendeltem meg. Nem olcsó, de ha megynyerem az SLS AMG-t visszajön az ára!Megnéztem én is és tényleg
Megnéztem én is és tényleg nem olcsó :) Sajnos én ilyet nem engedhetek meg magamnak, de szurkolok hogy nyerj! :DNehari, de kicsit offolok :S Még nem igazán értek hozzá, de már nézegetem a fórumokat.. szóval a Logitech Driving Force GT kormány, ugye más ps3 játékokkal is működne? Köszi
Én a Collector's Edition-t
Én a Collector's Edition-t szeretném beszerezni, de nemigen látok magyar áruházban ilyet előrendelhető státuszban. Majd meglátjuk mi lesz, ha közeledik a dátum, úgyis alakulnak majd a dolgok!Ha a Logitech Driving Force GT-re (DFGT) gondolsz, azt természetesen támogatni fogja! Már a GT5P is támogatta.
Ez az a játék amiért PS3-at
Ez az a játék amiért PS3-at fogok vásárolni... hihetetlen mi mindent belezsufoltak ebbe a játékba, csak már lenne nov3...Az lenne a legjobb ha már
Az lenne a legjobb ha már november 3 lenne. :)PSN ID: szarka_HUN
Forza azért jó körözgetni :)
Forza azért jó körözgetni :)Kedveltem a Forzát, a második
Kedveltem a Forzát, a második résszel sokat játszottunk. De nekem nem az igazi - csak hiánypótlás.Hiánypótlás. Ennél jobban én
Hiánypótlás. Ennél jobban én sem tudtam volna megfogalmazni. Szépnek szép, jónak jó, de valami hiányzik...Egyébként milyen okból nem
Egyébként milyen okból nem tudtak együtt versenyezni ezek a modellek? Elvileg mindegyik a 60-as, 70-es években készült. Vagy rosszul tudom?Jól tudod - most végig is
Jól tudod - most végig is olvastam a hivatalos GT oldal idepasszoló részét.Eszerint a "nem találkoztak" csak a Jaguar prototípusra vonatkozik: pár hónappal a Le Mans-i verseny előtt törölték e versenyprojektet, aztán tesztelés közben megzúzták a gépet.
(A Wikipédia tanúsága szerint évekkel később az eredeti mintájára újjáépítették.)
bocsi, de ma már több
bocsi, de ma már több cikkedbe kommenteltem, és hátulról kezdtem az olvasást..ezt a játékot nem 50 óra alatt fogja az ember kijátszani :) és ha ki is játszottad tuti nem fogsz mind az 1000 autóval megismerkedni, tehát újrakezdheted máshogy.. ezért szeretem én a gt-t :)
Köszönjük a minden igényt
Köszönjük a minden igényt kielégítő cikket! Öröm volt olvasni!Az meg, hogy lesz folytatása is, már előre megörvendeztet!
És ha nem hallgat ránk a
És ha nem hallgat ránk a pilótánk, le lehet üvölteni a fejéről a bukót? Esetleg kivágni a csapattól?Annyi lehetőség lesz ebben a GT-ben, a minőség mellett a szavatosságra sem lehet majd panaszunk. Csak a sorozat következő része teszi majd fel a polcra!
Bizony! Ezt le nem fogja
Bizony! Ezt le nem fogja söpörni semmi! Csak a következő része. Ezzel a játékkal nem lehet versenyre kelni. Egyik eddigi sorozat sem képes rá.Az tuti a GT5 maga a
Az tuti a GT5 maga a megváltás az autószimulátorok Királya :)