57 nap, 18 óra van hátra a GRAN TURISMO5 megjelenéséig.

Nyolc dolog, amit tudnod kell a GT5-ről

1. Hivatalos engedélyek

Kazunori Yamauchi a játékot fejlesztő Polyphony Digital ügyvezető igazgatója a hitelességre törekszik, így megvásárolták a WRC és NASCAR versenyek licencét (és ki tudja mi lesz még...). Minden egyes autó (a kis olcsó bevásárló autóktól kezdve, az utcai sportkocsikon át, egészen a pályára tervezett versenygépekig) a gyártó engedélyével kerül a játékba, így lehetséges, hogy a virtuális járgányok az utolsó apró részletig megegyezzenek valóságos társaikkal. A Ferrari és a Bugatti szuper kocsijai először szerepelnek majd teljes Gran Turismo játékban.

2. Gyönyörű

"Szebb, mint a valóság!" Ha a mester állítása kissé túlzásnak is bizonyul, akkor is elmondható, hogy ez lesz a legszebb, legrészletesebb, leghangulatosabb vezetés szimulátor, ami valaha készült. A GT Data Logger összehasonlító videóból kiderül, hogy majdnem képpont szintű a hasonlóság, a játék megközelíti a fotó hű ábrázolást!

Az első három nap Silverstone-ban

silverstone4.jpg

A nemzeti döntők győztesei megérkeztek Angliába, de egy pillanatig sem hagyták őket pihenni és ismerkedni. 18 srác érkezett meg, de 3 nap elteltével tizennégyen már pakolhattak...

Új kép, hang és videó

 
Nem mondhatnám, hogy hírdömping van mostanság, igazából mindenki, akit érdekel a GT5, a megjelenési dátumra kíváncsi. Eközben "tombol" a GT Academy, melynek befejezése előtt aligha számíthatunk érdemi információra. Tudom, hogy pár képpel már nem lehet kiszúrni a kedves rajongó, érdeklődő szemét - ha a játék már holnap a boltokban lenne, az is késő volna, de sajnos nincs más, ezt kell szeretni!

kep1.jpg

Nemzeti döntők - harmadik kör


A GT Academy 2010 nemzeti döntői véget értek, a következő szakasz holnapután kezdődik, itt az Angol és Belga versenyekről fellelhető videókat, képeket, illetve az eddig kimaradt felvételeket lehet megtekinteni!

Február 26-án indul a Gran Turismo Academy következő fordulója

silverstone_circuit.jpgVéget ért a nemzeti döntők szakasza a GT Academy 2010 rendezvénysorozatban, a győztesek utazhatnak Silverstone-ba, hogy végül a legjobból autóversenyző váljék.
Feltehetőleg a Polyphony és partnerei komolyan gondolják az eseményt, és ezúttal még erősebb média jelenlétre számítanak.
Ez a rendezvény megfelelő lehet arra, hogy felhívja a figyelmet a Gran Turismo legfőbb erősségére, megmutassa a játékosok valós vezetői képességeit!
A bírói testületben pedig nem akárkik kaptak helyet, mindnyájan ismert, és elismert szereplői az autóversenyzésnek!


Kiemelt modellek 5. - Nissan GT-R műszer


A Gran Turismo 5-tel több nagy autógyár is komolyan foglalkozik, és az érdeklődés kölcsönös: a GT5 kampányában is kiemelt helyet kapott néhány igazán lenyűgöző sportkocsi!

Egy elveszett videó

A japán pajtások már szinte kezeik közt érezhették a Gran Turismo következő megtestesülését, és lám csalatkozniuk kellett (ahogyan a Japánból rendelő egyéneknek is)!
Ilyenkor a csúszás bejelentése után az a legkevesebb, hogy új megjelenési időpontot tűznek ki, de nem! - Mi van helyette: a Sony a GT Academy-ről szivárgó videócsokrokkal, hírmorzsákkal eteti a népet. Úgy érzem ez most kevésnek bizonyult!

Nemzeti döntők - második kör


Lezajlott a nemzeti döntők második fele, bár videók még alig vannak, az eredmények is hiányosak, de pár dolog azért kiderült
!

Kiemelt modellek 4. - GT by Citroen


A Gran Turismo 5-tel több nagy autógyár is komolyan foglalkozik, és az érdeklődés kölcsönös: a GT5 kampányában is kiemelt helyet kapott néhány igazán lenyűgöző sportkocsi!


Galéria: versenyszervező felület


Képek a Gran Turismo 5 verseny előtti beállító menüjéről, melyhez
hasonlót láthatunk
majd a végleges játékban is!


 

Nemzeti döntők - első kör


Lezajlott a nemzeti döntők egy része, pár győztes nevét már tudni lehet
, és készült néhány igazán izgalmas felvétel is!
 

Mercedes-Benz Múzeum


benz-museum.png
 

GT Academy Time Trial részeredmények

academy_time_trial.jpg
Lezajlott a Gran Turismo akadémia 2010-es szezonjának első fordulója - ez az amerikaiak számára egyben a végeredményt is jelenti: Indianapolisba utazhat a legendás 500 mérföldes versenyre GTP_CarlPKY (USA), és Gc_under_01 (Kanada).
No de lássuk a nálunk szerencsésebb fejlődésű országok mely versenyzőinek tartogat a jövő egy esetleges autóversenyzői pályafutást!

Rajongói videók

Szegény ember vízzel főz, szegény GT fan pedig - játék híján videókat gyárt, abból amije van. Az eredmény többnyire nem üti meg a mércét, a képek túlontúl ismerősek, a zene nem illik a Turismo szellemiségéhez... de vannak kivételek!

Az utcai autók törése, ahogy most áll

Egy olyan nagy kaliberű mű esetében, mint a GT5 szinte elkerülhetetlenek a túlzott elvárások. A PS3 első "igazi" Gran Turismo-jára már évek óta várunk, ez pedig teret ad a képzeletnek, és a túlzó hírverésnek... Tapasztalatom szerint az elvárásokat szerencsésebb mindig inkább alább adni...
tores3.jpg

Belépés

Szavazás

Melyik design tetszik a leginkább?
"A"
25%
"B"
63%
"C"
0%
"D"
13%
Összes szavazat: 8