Nemrég felvetődött, hogy legyen egy gyűjtőoldal, mely egybefogja a magyar csapatokat.
Az ötlet kitalálói, támogatói többek között: Menoh, Optimal, GTF_Stig, és cjnin. Mivel a GT-s tábor igencsak feldarabolódott az idők során (és ezért egyes - egyébként remek versenyeken kevés az induló), magam is támogatom a kezdeményezést!
Sőt, még azelőtt, hogy hallottam volna erről, már úgy terveztem meg az oldalt, hogy csapatok számára is megfelelő legyen (gondolom idővel visszatérnek, akik népesebb mezőnyben szeretnének versenyezni).
A site már jelen állapotában is lehetőséget biztosít csapathoz csatlakozásra, saját fórumtáblák, fórummoderátorok kijelölésére, csapat "híroldalak" készítésére.
Néhány kattintással megoldható a saját csapatküllem (oldaldesign, más színű név, kis kép a név előtt/mögött, saját logó a fórumrészleg, és az oldal fejlécében stb.)
A GranTurismoFever megszűnését - illetve az ilyesmihez vezető folyamatot - semmilyen formában nem támogatom! A mi versenyeinken indulnak a legtöbben, ez az oldal éri el a legtöbb játékost, és a GTF volt az egyetlen oldal a GT5 megjelenésekor, logikusnak tűnik, hogy eme "olvasztótégely" szerepét is ez a weboldal töltse be!
Természetesen ha minden marad a régiben - a GTF-en GTF-es versenyek kerülnek kiírásra, nekem az is megfelel.
Nektek mi a véleményetek?